Részvétel az Ultrabalaton futóversenyen

Written by Kiss Zoltán.

2019ultrabalatonIdén 2019.05.11-12-én rendezték meg a 13. Ultrabalatont, melyen egy 4 fős csapattal indultunk. Sass Lajos, Huber Kilián, Kunisch Péter és Gonda Péter futottak a BMSz színeiben. A csapat pihenését idén egy sofőr, Kiss Zoltán segítette szintén a mentőszolgálatból. Az időjárás elég szeszélyes volt, a hajnali 3-4 C fok hőmérsékletet  25 fokos hőség váltotta fel, majd éjszaka egy kiadós viharban kellett befejezni a 220 km-es távot. A csapat első embere szombaton 6:35-kor indult, a befutó pedig vasárnap hajnalban 2:31-kor történt meg.

Kellően elfáradva kisebb görcsökkel és gyomorrontással takított verseny volt melyen a kategóriájában 86 férfi csapatból 19ó 56 perc 2 mp-es idővel a 19. helyen, összetettben pedig 1500-ból a 214. helyet végzett a csapat! Gratulálunk, nagyok vagytok!

Föld Napja a Pál-völgyi kőfejtőben 2019. 04. 28.

Written by Tamasi Dóra.

2019foldnap1Az idei év sem múlhatott el anélkül, hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Park sok-sok civil szervezettel közösen ne ünnepelje meg a Föld Napját a szabadba csalogatva kicsiket-nagyokat. Mi sem maradhattunk ki a forgatagból! Szokás szerint már szombaton délután előkészítettük a barlangi mentési bemutatót a kőfejtőben, ahol a Pál-völgyi-barlangba látogatók a kijáraton kiérve extra látnivalóként kíváncsian kémlelték az eget.

Vasárnap szerencsére ennél sokkal több érdeklődő kísérte a hordágyat, mert a reggeli ijesztgetések ellenére az „időjárás felelősök” pontosan a rendezvény végéig tartottak ki eső nélkül. A Magyar Barlangi Mentőszolgálat és a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat együttműködve idén is biztosította a gyerekeknek a lehetőséget, hogy falat mászhassanak és fára másszanak kötélen barlangász technikával, köszönhetően a lelkes barlangász önkénteseknek.

Bokasérült mentésében segédkeztünk

Written by Hegedűs András.

2019pbjeno12019. május 1-én délután 4 óra után nem sokkal érkezett hozzánk a megkeresés, hogy Pilisborosjenő felett a Kevélyek oldalában bokasérülést szenvedett egy 25 éves nő. A május elsejei ünnepnapon gyönyörű tavaszi idő volt, így sokan kirándultak a Pilisben.

A fiatalok Pilisborosjenőről indulva túráztak fel a Nagy-Kevélyre, majd visszafelé a piros négyzet turistajelzésen jöttek lefelé. Errefelé a terep a turistaúton sem könnyű, porló dolomitmurva és kisebb-nagyobb sziklás tereplépcsők között vezet, számos helyen csak szűk mélyedésben lehet haladni, máshol az útra belógó növényzet, kidőlt fák nehezítik a terepet.

A falu határától már csak alig több, mint egy kilométerre jártak, amikor egy nagyobb lelépésnél megtörtént a sérülés.

Eltévedt barlangtúrázók mentése a Mátyás-hegyi-barlangból

Written by Hegedűs András - Kovács Márton.

2019 matyi1 k2019 április 7.-én este a Magyar Barlangi Mentőszolgálat eltévedt csoportot mentett ki a Mátyás-hegyi-barlangból. A túracsoport barlangász vezetővel szállt le a barlangba délben.

A túrát a népszerű Nagy-körön kezdték meg, majd a barlang mély pontját képező föld alatti tavat célozták meg.

A tóhoz vezető út labirintusos részén eltévedtek, sem a lefele vezető utat, sem a túracsoport által biztonságosan járható felfele vezető utat nem találták meg. 

A hazai barlangász szokások szerint minden túrázó csoport rendelkezik felszíni ügyelettel, ami a csoport felszínre érkezésének elmaradása esetén riasztja a barlangi mentőket.

Támogatóink